eView kamera rendszer

elvalaszto-arnyek

Print & Cut

Bizonyos esetekben szükség lehet rá, hogy valamilyen nyomdai eljárással már előre nyomott lapokat, táblákat kell a nyomtatásnak megfelelően pontosan kontúrvágni. Ennek a nehézsége abban áll, hogy egyrészt a nyomtatás sem biztos, hogy minden lemezen pont ugyanoda esik, és lehetnek apró méreteltérések is. Emiatt nagyon nehéz pozicionálni a munkát, különösen ha sokat kell ugyanabból a munkából csinálni.

Ezen a problémán segít rendkívül hatékonyan a Fusion modellekhez opcionálisan megvásárolható eView kamera rendszer, melynek működése a következő. Elsőként a rajzoló programban kell meg tervezni a vágási vonalakat és természetesen azt, amit szeretnénk kinyomtatni. Bár az eView rendszer nagyon pontos, azért érdemes kifutót hagyni a nyomaton. Szintén a rajzoló programban négy fekete, kör alakú pozicionáló jelet is el kell helyezni a vágási vonalak körül. Ezután a vágandó lapokat, táblákat meg kell nyomtatni úgy hogy a nyomaton kívül a pozicionáló jelek is ki legyenek nyomtatva, de a vágási vonalak nem, hiszen azok csak a lézer vezérléséhez kellenek. A nyomtatás papír ívek esetén lehet akár nagyformátumú tintasugaras, akár ofszet nyomtatás, kisebb ívek esetén digitális lézeres, vagy tintasugaras. Merev táblák esetén használható síkágyas UV nyomtatás. A kész lapokat táblákat ezután be lehet rakni a gép munkakamrájába. A számítógépen az Epilog Job Manager programban látható a gép teljes munkaterületét mutató belső kamera képe. Ezen a képen csak rá kell mutatni a pozicionáló jelekre. Ezután a híd és a kocsi együttes mozgatásával a kocsi elmozdul a megadott pontokra és a kocsira szerelt kamerák már teljesen pontosan mérik be az egyes pozicionáló jelek helyzetét. Ezután a Job Manager program meghatározza a vágások pontos helyét és mérettorzulását, és ezt küldi át a gépre.

Epilog eView Print & Cut megoldás

Epilog eView Print & Cut megoldás


Epilog eView Print & Cut megoldás

Epilog eView Print & Cut megoldás


A rendszer nagy előnye, hogy teljesen mindegy, hogy a lapokat hová és mennyire egyenesen vagy ferdén helyeztük el a munkaterületen, mindegy, ha a nyomtatásnak van egy kis mérettorzulása a szerkesztett munkához képest, A vágás mindig tökéletesen ott fog haladni, ahol lennie kell. Arra persze vigyázni kell, hogy a nyomtatásnak csak lineáris mérettorzulása lehet. A nemlineáris torzulásokat lehetetlen kikompenzálni. Továbbá ha egymáshoz vagy valamihez illeszkedő alkatrészeket kell kivágni, akkor olyan nyomtatási eljárást kell választani, ami nagymértékben biztosítja a mérethelyességet.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát ide, vagy a
"Minden süti fogadása" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

divider

Minden a lézergravírozásról és vágásról - További cikkek:


Lézerforrások az Epilog gépekben:
Munkavégzés a géppel:

 Raszteres / vektoros üzemmód

 Pozicionálás és sablonok

 Forgató berendezés

 Légbefúvás

 eView rendszer – Print & Cut   Ez van megnyitva.